Föld és talajtan tételek

Előnézet

A jegyzetről

Föld és talajtan tételek kidolgozva

Vásárlás (500 Ft)

Név

Föld és talajtan tételek

Típus

Felsőoktatás

Tantárgy

Föld és talajtan

Év

2015

Szak

Biológia

Intézmény

Szegedi Tudományegyetem

0 letöltés

Szerző

b.hanna

Létrehozva

2022-01-13

Oldalak száma

Jelentem

hidroszféra=vízburok def: a Föld különböző halmazállapotú vizeket tartalmazó része. Neve a görög hidro (víz) + szfera (burok) szavak összetételéből ered. A 0,5%-nál nagyobb sótartalmú vizeket sós, az ennél kevesebb oldott ásványi anyagokat tartalmazókat édesvizeknek nevezzük. globális vízforgalom: hőigényes párolgás (felszín, vízfelszín, élőlények → minden szférára jellemző) hőleadással járó kicsapódás és csapaddékképzés gravitációs hatásra felszíni és felszín alatti vízáramlások Föld forgása által előidézett mozgások hőkülönbség okozta áramlások víztartalékok képződése (talajnedv., jég, tavak) vizet felhasználó élőlények, ásványok Felszíni tengeráramlatok: megnevezetteket tudni kell! Az irány meghattározója: Coriolis-erő → Föld forgásából adódó térítőerő A dokumentum bármely részének, bármilyen módszerrel, technikával történő másolása és terjesztése tilos! © www.whyz.hu É-i félgömbön jobbra, D-i félgömbön balra térít; egyenlítőn horizontális vetülete 0, a vertikális viszont keletre térít A felszíni tengeráramlatok a kontinensek klímáját befolyásolják: a sarkok felől érkezők hűtik, az egyenlítő felől érkezők fűtik a partvidéket. • • A hideg tengeráramlatok hidegebbé teszik (hűtik) a partvidék éghajlatát – negatív hőmérsékleti anomáliát okoznak – a partvidék évi középhőmérséklete alacsonyabb, mint az adott szélességi kör átlagos évi középhőmérséklete. A meleg tengeráramlatok melegebbé teszik (fűtik) a partvidék éghajlatát – pozitív hőmérsékleti anomáliát okoznak – a partvidék évi középhőmérséklete magasabb, mint az adott szélességi kör átlagos évi középhőmérséklete. Hideg áramlatok: A Sarkvidékek felől haladnak az Egyenlítő felé vagy az Egyenlítőtől messze helyezkednek el, párhuzamosak vele. Hideg tengervizet szállítanak. Legfontosabb hideg tengeráramlások: • • • • • Labrador-áramlás (Kanada keleti partjai) Oja-shio-áramlás (Oroszország és Japán keleti partjai) Humboldt-áramlás (Dél-Amerika nyugati partjai) Benguela-áramlás (Dél-Afrika nyugati partjai) Nyugati-Szél-áramlás (Dél-Amerika, Dél Afrika, Ausztrália Déli részén elhaladó áramlás, kb. déli szélesség 40° és 60° között) Meleg áramlatok: Az Egyenlítő felől haladnak a Sarkvidékek felé vagy az Egyenlítőhöz közel helyezkednek el, párhuzamosak vele. Meleg tengervizet szállítanak. Legfontosabb meleg tengeráramlások: • • • • Észak-atlanti[Golf]-áramlás (USA keleti partjai és Írország, Nagy-Britannia, Norvégia É-Ny-i partjai) Kuro-shio-áramlás (Japán keleti, Kanada nyugati, Alaszka déli partjai) Brazil-áramlás (Dél-Amerika keleti partjai) Agulhas-áramlás (Afrika keleti partjai) A dokumentum bármely részének, bármilyen módszerrel, technikával történő másolása és terjesztése tilos! © www.whyz.hu A dokumentum bármely részének, bármilyen módszerrel, technikával történő másolása és terjesztése tilos! © www.whyz.hu 9. tétel A hidroszféra és az éghajlat összefüggései Miről kell beszélni? 1) Víz és az üvegházhatás/ a víz szerepe Föld hőháztartásában 2) Felszíni óceáni áramlatok és az éghajlat 3) Az ENSO és az éghajlat 4) A termohalin áramlási rendszer szerepe, esetleges leállásának következményei 5) A mérsékeltövi monszun A hidroszféra (vízburok) a Föld különböző halmazállapotú vizeket tartalmazó része. Neve a görög hidro- (víz) és szféra (burok) szavak összetételéből ered. A 0,5‰-nél nagyobb sótartalmú vizeket sós, az ennél kevesebb oldott ásványi anyagot tartalmazókat édesvizeknek nevezzük. 1, A víz és üvegházhatás Légköri koncentrációja emelkedő tendenciát mutat. Beindulhat-e egy vízgőz pozitív spirál? - Miskolczi Ferenc elmélete szerint nem. Miskolczi Ferenc elméletének lényege 1) A globális felmelegedésben a kis mennyiségben jelenlévő üvegház hatású gázok, köztük a CO2, szerepe lényegesen alárendeltebb,mint azt feltételezik. 1a) Értelmezésében az üvegházhatás lényegében a légkör hőkapacitása, amelyet kevéssé befolyásol egy kis mennyiségben jelenlévő összetevő kis mértékű koncentrációváltozása 1b) Önmagában az üvegházhatású gázok semmiféle negatív visszacsatoló mechanizmussal sem rendelkeznek, amely megakadályozná a légkör túlmelegedését, sőt – ha csak azok lennének a légkör hőmérsékletének kialakításáért felelősek – a pozitív visszacsatolások miatt (amik viszont léteznek), a felforrósodott légkör lenne a légkör természetes állapota. 1c) A mérések arra utalnak, hogy a megváltozott összetétel ellenére, a légkör optikai mélysége (elnyelési sajátosságai, amelyek az üvegházat is meghatározzák) nem változtak. 1d) A fentiekből következik, hogy a légkör hőmérséklete csak külső tényezők (a besugárzás mennyiségének megváltozása) áll át egy a besugárzás intenzitásának megfelelő szintre, mert a besugárzás és a kisugárzás egy adott egyensúlyban mennyiségileg megegyezik. Miskolczi tehát nem azt mondja, hogy nincs üvegházhatás, hanem azt, hogy a jelentősége az un. Üvegház gázoknak kisebb. Elmélet lényege: A dokumentum bármely részének, bármilyen módszerrel, technikával történő másolása és terjesztése tilos! © www.whyz.hu Az üvegház effektus legnagyobb részéért a vízgőz a felelős. Ennek ellenére mégsem a vízgőz kibocsátást igyekszünk korlátozni, hanem a széndioxidot. Fontos azonban megjegyezni, hogy a vízgőz hatása két irányú. Ha a levegő relatív nedvességtartalma nem éri el a telítési értéket, akkor erősíti az üvegház hatást és ezzel hozzájárul a melegedéshez. A harmatpont elérésekor azonban a vízgőz pára formájában kicsapódik, köd és felhő képződik. Mivel a felhők a világűr felől nézve nagy fehér fényvisszaverő felületek, kevesebb napsugárzási energia éri el a talajszintet, és ez ellene hat a melegedésnek. Dr. Miskolczi Ferenc sokat támadott elmélete szerint egy olyan bolygón, amelyen hatalmas mennyiségű felszíni víz található, a kipárolgó vízgőz miatt magától kialakul az elvileg lehetséges maximális üvegházhatás, és ezt már az egyéb gázok nem tudják számottevően tovább növelni, mert ha valamilyen más üvegházgáz koncentrációja növekszik, az ennek megfelelő vízgőz ki fog szorulni a levegőből és a rendszer visszaszabályozza önmagát. Tudjuk, hogy minél magasabbra megyünk felfelé a légkörben, annál kisebb a nyomás, és annál alacsonyabb a hőmérséklet. Az atmoszféra rétegeződésének legegyszerűbb modelljében a különféle magasságokban éppen akkora a nyomás, hogy kompenzálja a felette elhelyezkedő rétegek súlyterhelését. A meleg talajszintről a levegő felfelé áramolva ezért kitágul, és mivel közben sehová nem ad le hőenergiát és nem is kap, ezért az állapot változása adiabatikusnak tekinthető. Ennek megfelelően számítható ki az adiabatikus hőmérsékleti gradiens az ismert termodinamikai egyenletek alapján. A valóságban a levegő nedvessége is befolyásolja a hőmérsékleti gradienst, mivel ha a vízgőz kicsapódik páracseppek formájában, hőt ad le, amikor pedig a vízcseppek elpárolognak, hőt vesznek fel, és emiatt a hőmérsékleti gradiens alacsonyabbra adódik. Kérdés, befolyásolja-e a hőmérsékleti gradiens értékét a levegő széndioxid tartalma is. A talajszint és a világűr hőmérséklet különbsége ugyanis a hőmérsékleti gradiens integráljaként számítható, az atmoszféra teljes rétegvastagságára. Ha tehát a széndioxid tényleg növeli a talajszint közelében a hőmérsékletet, akkor a világűrhöz viszonyított hőfok eltérésből következően a hőmérsékleti gradiensnek is növekednie kell az alsóbb légrétegekben. Miskolczi professzor mérései azonban ezt a jelenséget nem igazolják. A lehetséges magyarázat szerint a talaj által alulról fűtött légkör állapota instabil, és ebben éppen a felfelé törekvő felmelegedett levegő igyekszik helyreállítani az adiabatikus gradienshez közeli állapotot. Bolygónk klímarendszerében ugyanis turbulens áramlásokat tartalmazó sokrétűen összefüggő sztochasztikus folyamatok működnek, és ezek csak bonyolult egyenletekkel írhatók le, és ezért a klíma globális működési mechanizmusának jellemzéséhez kizárólag a légkört alkotó gázok abszorpciós tulajdonságainak figyelembe vétele nem elegendő. Az önszabályozó folyamat lényege, hogy ha az üvegházhatás megnő, erősödik a felszíni vizek párolgása, ez több hőt von el a felszíntől, és egy bizonyos határ felett a többlet hőelvonás meghaladja a megnövekedett üvegház hatásból eredő hőtöbbletet. A vízpára által szállított többlet hőenergia azután jelentős mértékben konvekciós áramlással jut fel olyan magasra, ahonnan az már túlnyomórészt a világűr felé fog szétsugárzódni. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az üvegház erőssége nem változik, csupán azt, hogy nem képes minden határon túl növekedni, hanem ehelyett egy átlag érték körül ingadozik. Miskolczi professzor álláspontja szerint az üvegház-gázok szerepét hibásan értelmezzük. Egy 60 éves időtartamra kiterjedő mérési adatsorozat elemzése ugyanis azt mutatja, hogy az atmoszféra teljes infravörös abszorpciós képességének növekedése az 1%-ot sem érte el, és ebből az a következtetés adódik, hogy számos egymásnak ellentmondó folyamat egyenlege irányítja az éghajlat alakulását. Valószínű, hogy ebben a vonatkozásban nem hagyható figyelmen kívül Földön kívüli hatások befolyása sem, mint amilyen például a Nap aktivitásának ingadozása. A dokumentum bármely részének, bármilyen módszerrel, technikával történő másolása és terjesztése tilos! © www.whyz.hu Összegzés: Az energia a légkör alsóbb rétegeiből részben termikus sugárzással, részben konvekciós áramlás útján jut abba a magasságba, ahonnan már képes a világűrbe szétsugárzódni. A konvekciós áramlás inkább az alsóbb rétegekre jellemző és erősége arányosan nő az üvegházgázok mennyiségével. 2. A fenti jelenség csökkenti a légkör mérhető optikai mélységét, csökkenti az üvegházhatást. 3. Az üvegházhatás növekedése erősíti a párolgást, ami hőt von el a felszíntől, a többlet hőelvonás egy bizonyos határ felett mindenképp nagyobb lesz, mint az a hőtöbblet, amit a megnövekedett páratartalom hozhat létre. 4. Az eddig feltételezett pozitív vízpára-visszacsatolás jelensége csak nagyon alacsony páratartalom esetén létezik, a páratartalom növekedése magas légköri páratartalom esetén stabilizációs hatásúvá válik. 5. Miskolczi professzor elméleti levezetése akkor is helyes lehet, ha a légköri vízpára mennyisége nem csökken, sőt növekszik a többi üvegházgázzal együtt a fentiek alapján. A szén-dioxid és a hidroszféra: A hidroszféra az üvegházhatású CO2 nyelőjeként funkcionálhat -A hidroszféra pufferolhatja a légkör CO2 növekedését. -A CO2 vízben való oldhatósága hőmérséklet függő: melegebb vízben kevesebb oldódik. - A CO2 megkötése a tengervizet savasabbá teszi. - A folyamatok eredője nagyban bizonytalan. CaCO3 + CO2 + H2O ⇌ Ca2+ + 2 HCO3- 2) Felszíni óceáni áramlatok és az éghajlat Definíció: A tengeráramlatok a világóceán vizének nagymértékű és állandó jellegű mozgási folyamatai, melyet számtalan kiváltó ok és hatás eredményez. A tengeráramlások összessége a földi éghajlatot és időjárást nagy mértékben befolyásoló ún. globális szállítószalag. Az áramlatok kiterjedése, ereje, a szállított víz mennyisége és hőfoka igazodik az évszakok váltakozásához illetve a napsugárzás szintjéhez is. A tengeráramlat a tengervíz tartósan egy irányba tartó mozgása, amit a Föld forgása és a tengervíz horizontális sűrűségkülönbségeiből adódó horizontális nyomáskülönbség alakít ki. A Föld forgásából származó Coriolis-erő és a szárazföldek egyenlőtlen eloszlása módosítja a víz mozgását. Közrejátszó okok: ➢ ➢ ➢ ➢ A Föld forgása A tenger felszínének felmelegedése Víztömegek hőmérséklete A tengerfenék domborzata A dokumentum bármely részének, bármilyen módszerrel, technikával történő másolása és terjesztése tilos! © www.whyz.hu Mindezek eredményeként a származási terület tulajdonságait hordozó víztömegek eljutnak az óceán távoli területeire, ahol eltérő sűrűségük miatt a mélybe süllyednek vagy a felszínen szétterülnek. Irányukat, mozgásukat befolyásoló tényezők: • • • a Föld forgásából származó eltérítő erő (Coriolis-erő) a szárazföldek elhelyezkedése, alakja tartósan egy irányba fújó szelek (= nagy Földi légkörzés / általános légkörzés): • • • Passzátszelek – forró övezetben, irányuk: Északi félgömb: É-K, Déli félgömb: D-K Nyugatias szelek – mérsékelt övezetben, irányuk: Északi félgömb: D-Ny, Déli félgömb: É-Ny Sarki szelek – hideg övezetben, irányuk: Északi félgömb: É-K, Déli félgömb: D-K Tengeráramlások éghajlat-módosító hatásai: ➢ A hideg tengeráramlatok hidegebbé teszik (hűtik) a partvidék éghajlatát – negatív hőmérsékleti anomáliát okoznak – a partvidék évi középhőmérséklete alacsonyabb, mint az adott szélességi kör átlagos évi középhőmérséklete. ➢ A meleg tengeráramlatok melegebbé teszik (fűtik) a partvidék éghajlatát – pozitív hőmérsékleti anomáliát okoznak – a partvidék évi középhőmérséklete magasabb, mint az adott szélességi kör átlagos évi középhőmérséklete. Az áramlatok osztályozása : Időtartam alapján • • Állandó Periodikus Hőmérséklet és sótartalom Hideg áramlatok: A Sarkvidékek felől haladnak az Egyenlítő felé vagy az Egyenlítőtől messze helyezkednek el, párhuzamosak vele. Hideg tengervizet szállítanak. Legfontosabb hideg tengeráramlások: • • • • • Labrador-áramlás (Kanada keleti partjai) Oja-shio-áramlás (Oroszország és Japán keleti partjai) Humboldt-áramlás (Dél-Amerika nyugati partjai) Benguela-áramlás (Dél-Afrika nyugati partjai) Nyugati-Szél-áramlás (Dél-Amerika, Dél Afrika, Ausztrália Déli részén elhaladó áramlás, kb. déli szélesség 40° és 60° között) A dokumentum bármely részének, bármilyen módszerrel, technikával történő másolása és terjesztése tilos! © www.whyz.hu Meleg áramlatok: Az Egyenlítő felől haladnak a Sarkvidékek felé vagy az Egyenlítőhöz közel helyezkednek el, párhuzamosak vele. Meleg tengervizet szállítanak. Legfontosabb meleg tengeráramlások: • • • • Észak-atlanti[Golf]-áramlás (USA keleti partjai és Írország, Nagy-Britannia, Norvégia É-Ny-i partjai) Kuro-shio-áramlás (Japán keleti, Kanada nyugati, Alaszka déli partjai) Brazil-áramlás (Dél-Amerika keleti partjai) Agulhas-áramlás (Afrika keleti partjai) Sós áramlatok Sószegény áramlatok Helyzet szerint • • • • Felszíni áramlatok Mélységi áramlatok Tengerfenéki áramlatok Part menti áramlatok 3) Az ENSO-jelenség és az éghajlat El Niño: Az El Niño egy nagyskálájú óceáni-légköri éghajlati jelenség a Csendes-óceán trópusi területein, amely a tengerfelszín hõmérsékletének periodikus változásának meleg fázisa. Karácsony tájékán veszi kezdetét (ezért hívják El Niño-nak, a Krisztus gyermek spanyol elnevezésére utalva) és hosszú hónapokig (9-12) tart. Niño alatt a meleg óceáni áramlás nagy befolyással van a Föld idõjárására. Az El Niño okozhat fokozottabb esõzéseket, áradásokat, tomboló viharokat, de ugyanúgy szárazságokat és néha pusztító tüzeket is. -Mi irányítja az El Ninot? Amikor nincs El Niño, a tengerfelszín hõmérséklete a Csendes-óceán nyugati részében 6-8 fokkal magasabb, mint a keleti részében. Ezt a hõmérsékletbeli különbséget elsõsorban a keleties passzátszelek okozzák, amelyek végigfújnak a Csendes-óceán trópusi területein, a meleg felszíni vizeket szállítva keletrõl nyugat felé (a felszíni víz fokozatosan melegszik ahogyan mozog nyugat felé, mert hosszabb ideig van kitéve a Nap melegítõ hatásának). Mivel a szél fújja a vizet nyugat felé, a tengerszint magassága körülbelül fél méterrel magasabb Indonéziánál, mint Ecuadornál, ezért, emiatt a magasságkülönbség miatt a keleti részen a mélyebb szintekrõl hideg víz áramlik fel, hogy csökkentse az egyenlõtlenséget (4.a kép). Ez a hidegebb, tápanyagban gazdag víz nagyon fontos a halászatban.El Niño-s években azonban a gyenge szelek miatt a meleg víz elfoglalja a Csendes-óceán teljes trópusi területét. Ez természetesen korlátozza a hideg víz feláramlásának hatékonyságát, és a váratlan meleg víz miatt radikálisan csökken a tengeri hal-és növényvilág. Ennél lényegesebb hatás azonban, hogy ezek az események a légkört instabillá teszik, nagy változásokat okozva ezzel a Föld jelentõs részének idõjárásában és csapadékában. A dokumentum bármely részének, bármilyen módszerrel, technikával történő másolása és terjesztése tilos! © www.whyz.hu El Niño idõszakok 2-7 évente fordulnak elõ. La Nina: Az El Niño-val összevetve a La Niña (leánygyermek) a Csendes-óceán trópusi területeinek középsõ és keleti részén elõforduló, a normálisnál hidegebb tengerfelszínt jelenti. La Niña idején a keleties passzátszelek megerõsödnek, és Dél-Amerika nyugati partjainál a hideg víz feláramlása intenzívebbé válik. A tengerfelszín hõmérséklete 4 Celsius-fokkal az átlagos alá esik. Ezt anti-El Niño-nak vagy egyszerûen „hideg eseménynek” vagy „hideg epizódnak” nevezik. A La Niña nagyon stabillá teszi a légkört, és közel ellentétes éghajlati hatásai vannak, mint az El Niño-nak. Ez a jelenség durván fele olyan gyakran fordul elõ, mint az El Niño. Az El Niño és a La Niña globális hatásai: Az El Niño és a La Niña globális hatásai leginkább a Csendes-óceán medencéjében és az Egyenlítõ mentén érezhetõk. Az események hatásai nagyjából ellentétesek.A trpusi övezetben a meleg idõszakban a zivatartevékenységek keleti irányú elmozdulása Indonéziából a Csendes-óceán közepe felé rendkívüli szárazságot okoz Ausztrália északi részén, Indonéziában és a Fülöp-szigeteken. Az átlagosnál szárazabb körülmények tapasztalhatók Afrika délkeleti és Brazília északi részén is az északi félteke telén. Az északi félteke nyarán az indiai monszun esõzések mennyisége kevesebb az átlagosnál, fõként India északi részén, ahol kedvezõtlen a termés szempontjából. A meleg idõszakban az átlagosnál esõsebb idõjárás figyelhetõ meg Dél-Amerika trópusi részének nyugati partjainál, valamint Észak-és Dél-Amerika szubtrópusi területein. A meleg idõszak telén a közepes szélességek alacsony nyomású rendszerei a Csendes-óceán északi régiójának keleti felében erõteljesebbé válnak, mint általában. Ezek a rendszerek rendkívül meleg levegõt pumpálnak Nyugat-Kanadába, Alaszkába és az USA legészakibb részeire. A Mexikóiöbölben és az USA délkeleti partjainál is erõsödnek a viharok, az átlagosnál csapadékosabb idõjárást eredményezve azon a területen. Jelenleg még nem találtak Európára gyakorolt, a fentiekhez hasonló, nyilvánvaló hatást. Ez nem azt jelenti, hogy az El Niño és a La Niña nem befolyásolja Európa idõjárását, de ezen folyamatok között a kapcsolat nem annyira erõs 4) A termohalin áramlási rendszer: A tengervíz só tartalma- és hőmérséklet-különbsége által előidézett körforgás.A különbségeket a víz felmelegedése és lehűlése, a párolgás vagy sókicsapódás, a jégképződés és olvadás okozza.A sótartalom növekedése vagy a hőmérséklet-csökkenés sűrűségnövekedést eredményez, ezzel ellenkezőleg, a sótartalom csökkenése vagy a hőmérséklet-növekedés sűrűségcsökkenést okoz. Bár ez a sűrűségkülönbség csekély (1,021,07 g/cm3), ennek ellenére függőleges körforgást hoz létre.Ha a felszíni vízréteg sűrűsége nagyobb, mint az alatta lévő vízé, akkor az lesüllyed, kiszorítva a kisebb sűrűségű vizet, egészen addig, amíg a sűrűségkülönbség ki nem egyenlítődik. Ekkor a víz oldalirányban szétáramlik. Ennek eredményeképpen az óceán vize lentről fölfelé haladva egyre kisebb sűrűségű rétegekből áll.Az óceánok vizének legnagyobb része ennek megfelelően rétegződik. A hőmérséklet és sótartalom alapján különböztetik meg az óceáni víztömegeket vagy víztípusokat.A termohalin církuláció nem azonos a szél által keltett felszíni vízkörforgással, A dokumentum bármely részének, bármilyen módszerrel, technikával történő másolása és terjesztése tilos! © www.whyz.hu amely a szélességi övek szerint helyezkedik el az időjárási zónáknak megfelelően.A víz fizikai tulajdonságának változásai leginkább a felkavart felszíni rétegben és a termoklin zónában érezhetőek. A legfőbb óceáni termoklin alatti (kb.1000 m) rétegekben a fizikai sajátságok sokkal kisebb mértékben változnak.Ez a mélyvízi termohalin cirkuláció szinte teljesen független a felszíni körforgástól, kivéve az Antarktiszt, ahol az antarktiszi cirkumpoláris áramlás a felszíntől a fenékig terjed, és kapcsolatban van mindhárom óceáni medencével.A mélyáramlások a magas földrajzi szélességeken keletkeznek, és az óceánok fenekén az Antarktisz felől terjednek széjjel. A víz nagy fajhője miatt a Földre kiegyenlítő hatást gyakorol. Ha a sarki szárazföldi jégtakaró elolvad (Grönland, Antarktisz) a szállítószalag leállHAT. Ebben az esetben a „globális felmelegedés” egyes területek lehűléséhez vezet. Az utolsó Dryas lehűlés adatai arra utalnak, hogy a lehűlés az É-i féltekét jobban érintette, ennek lehetséges oka az É-i területek leszálló helyeinek leállása. Áramlási sebességek az É-Atlanti térségben. Grönland elolvadó jege veszélyezteti a víztömegek alászállását. 5) A mérsékeltövi monszun Van trópusi és mérsékelt övi monszun. A trópusi monszun legfőbb oka a termikus egyenlítő szezonális eltolódása! A mérsékeltövi monszun oka a szárazföld és az óceán eltérő felmelegedése. A jelenség hátterében a víz magas hőkapacitása áll. (Egy rendszer hőkapacitása megadja, hogy mennyi hőt (Q) kell közölni a rendszerrel, hogy hőmérséklete (T) egy kelvinnel emelkedjék.A folyékony víz hőkapacitásánál csak az ammóniáé a nagyobb.) A mérsékelt övi monszunt teljesen más folyamatok alakítják ki, mint a trópusit. Itt az óceán és a szárazföld eltérő fajhője az éghajlat fő meghatározója. Ott alakul ki, ahol nagy szárazföld és nagy víztömeg is talákozik és a szelek járása szabad. Nyáron, mikor a tenger felett hűvösebb a levegő és kimagasabb a légnyomás az uralkodó szelek bőséges csapadékot hoznak. Télen megfordul a szélirány és a kontinens belsejéből nagyon hideg és száraz levegő érkezik. A dokumentum bármely részének, bármilyen módszerrel, technikával történő másolása és terjesztése tilos! © www.whyz.hu A dokumentum bármely részének, bármilyen módszerrel, technikával történő másolása és terjesztése tilos! © www.whyz.hu 11. tétel Holocénkori klímatörténet 4. diasor 20-49 A negyedidőszak (kvarter, negyedkor) egy földtörténeti időszak, a kainozoikum későbbi része, ami 2,5 millió évvel ezelőttől máig tart. A földtörténeti újkornak a harmadidőszakot követő, legfiatalabb szakasza. Időrendi sorrendben a következő korokra osztják: pleisztocén, holocén. A negyedidőszak előtti flórák átalakulása több millió évet vett igénybe, mert azt lényegében csak a törzsfejlődés lassú üteme szabályozta. A pleisztocén gyors klímaváltozásai a növénytakaróban olyan nagyarányú változásokat idéztek elő, amelyek a növények történetében mind ez ideig példátlanok. A növényfajok elterjedése általában az éghajlati övek eltolódását igyekezett követni. A fajok É-D-i irányú vándorlását a K-Ny-i irányú lánchegységek akadályozták meg, azonban a kiegyenlített éghajlatot igénylő, vagy egyébként is elöregedett fajok már nem bírták elviselni és kipusztultak. A glaciális időszakokban a jégtakarók előterében szinte minden fás növény kiveszett. A jégtakaró széle, és az Alpok közötti területet nyílt tundravegetáció, a Dryasflóra borította, törpe, levélrózsás, fél- és törpecserjés alakokkal. Vezéralakjai: mohák, zuzmók, sarki fűz, törpe nyír, ősfenyő és magcsákó. A déli fekvésű lejtőkön és gerinceken tűlevelű erdők voltak. A fák és cserjék közül csak a védett rügyűek maradtak fenn, a csupaszrügyűek kivesztek. Európa korábbi flórája a pleisztocénben erősen átformálódott és fajokban fokozatosan szegényedett. Számos faj a mediteráneumba húzódott vissza (magnólia, szőlő, füge, puszpáng, stb.). A harmadidőszaki flóra egyes reliktumfajai, csak különleges körülmények között maradtak fenn máig, pl. Hévízen a Schoenoplectus moralis nevű szubtrópusi káka. A késő pleisztocén üledékekben talált pollen vizsgálata alapján 10 úgynevezett pollenövet különítettek el a kutatók, melyek segítségével kimutatható a klímaváltozások ismétlődése és fokozatossága. • Idősebb dryas szakasz (15.000-12.000 év): a würm utolsó nagy eljegesedését több kisebb felmelegedés követte. A belföldi jégtakaró ilyenkor észak felé, az alpi-kárpáti gleccserek, a magasabb térszín irányában húzódtak vissza. A jégtakarók helyét erdőtlen tundra váltotta fel. A tundra legjellemzőbb növénye a Dryas octopetala volt. A szakasz nevét erről kapta. Az ürömfélék (Artemisia) szintén gyakoriak voltak, a mai sarkkörüli tundrákon oly gyakori hangafélék azonban ritkák. A jégtakarótól távolabb a törpenyír (Betula nana) és a törpefűz (Salix herbacea) szerény, fás vegetációt alkotott. • Allerød szakasz (12.000-10.800 év): a további gyors felmelegedés az erdeifenyő- és a szőrösnyír-erdők nagy elterjedéséhez vezetett. Megjelentek az Alpoktól északra a rezgőnyár és mogyoró. A magashegységekben a fahatár 400 m-rel alacsonyabban volt, mint ma. • Fiatalabb dryas szakasz (10.800-10.200 év): a szakasz lehüléssel kezdődött. A fenyő-nyír erdők délfelé húzódtak vissza, helyüket hideg, kontinentális klímára utaló sztyeppék foglalták el. Az Alpokban a fahatár 1000 m-rel alacsonyabb volt, mint jelenleg. Az évi középhőmérséklet 7-8°-kal a mai alatt lehetett. Ez igazi parktundra időszak. • Preboreális szakasz (10.200-9.000): ez a szakasz a tulajdonképpeni holocén bevezető része. Az erdeifenyő és a nyír ismét előretört. Közép-Európában a fenyő-nyír 1 A dokumentum bármely részének, bármilyen módszerrel, technikával történő másolása és terjesztése tilos! © www.whyz.hu • • • • erdőkben alárendelten a rezgőnyárfák is megjelentek, majd a meleg fokozódásával a síkvidéki területeken elterjedt a szil, a tölgy és a mogyoró. Az Alpokban a lucfenyő hódított teret. Boreális szakasz (9.000-7.500 év): a preboreális szakasz után a felmelegedés fokozódott, és a csapadék csökkent. A nyár a jelenleginél lényegesen melegebb volt. A klíma a mogyorónak különösen kedvezett és Nyugat-Európában háttérbe szorította a fenyőt és a nyírt. A szárazabb területeket sztyepp borította. Az Alpokban az erdőhatár a mainál 400 m-rel magasabbra tolódott fel. A lucfenyő elterjedési területe az Alpokban kiszélesedett. A boreális fázis második szakaszában a felmelegedés tovább fokozódott. A nyírfaerdők helyébe ugyanazon a területen erdeifenyők, azok helyébe mogyorók, majd szil- és tölgyerdők léptek. Atlanti szakasz (7.500-5.000 év): az eljegesedés utáni éghajlat az atlanti fázisban volt a legkedvezőbb. A hőmérséklet lényegesen nem változott. Az évi középhőmérséklet továbbra is a jelenleginél magasabb volt. A csapadék mennyisége megnövekedett, amiben a tenger nyugat-európai előrenyomulása is szerepet játszott. A kiegyenlített atlanti azaz óceáni klíma az vegyes, lombos erdők kialakulásához, vagy további szétterjedéséhez optimális feltételeket biztosított. Európa erdőövei észak, illetve a magasabb térszín felé tolódtak el. A tölgy, a szil és a hárs voltak a legjellemzőbb erdőalkotók, ami az erdeifenyőt szűk térre szorította vissza. Szubboreális szakasz (5.000-2.500 év): az atlantikus szakasz kedvező éghajlatát újabb klímaromlás követte. A hőmérséklet és a csapadék csökkent. Rohamosan elterjedt a bükk (Fagus silvatica), mely a würm eljegesedés idején Dél-Európába húzódott vissza, most északi irányban haladt előre; a jegenyefenyő (Abies álba) a Kelet-Pireneusoktól és a Nyugat-Alpoktól majd a Kárpátoktól terjedt szét; a lucfenyő (Picea excelsa) a jegenyefenyővel ellentétes irányban terjedt el. A bükk és a jegenyefenyő Közép-Európában a lucfenyőt általában a hegyvidéken magasabb területre szorította vissza. A síkságokon csak a bükk terjedt el és keveredett a tölggyel és az erdeifenyővel. A gyertyán kelet felől nyomult előre. Szubatlantikus szakasz: a szubboreális szakaszban elkezdődött klímaromlás tovább tartott. Az éghajlat hidegebbé és csapadékosabbá vált. Egészen a jelenkorig kisebb felmelegedések és lehűlések váltották egymást, aminek a hatása az Alpokban a gleccserek előrenyomulásában és visszahúzódásában mutatkozott. Gyakoribbá vált a bükk, és teljesen háttérbe szorult az erdeifenyő és a szil. A gyertyán és a jegenyefenyő elterjedési területe szintén megnövekedett. Ugyanakkor a melegkedvelő alakok, mint a mogyoró, a hárs és a szil szórványosak lettek. Az erdeifenyő a szélsőséges éghajlatú kelet-európai területeken csak reliktumként maradt meg. A növényvilág alakulását jelentősen befolyásolta az ember okozta erdőpusztítás, ami a földművelés kiterjesztésével járt együtt. A szubatlantikus fázis legdöntőbb mozzanata a természetes táj kultúrtájjá változtatása. Pannonicum flóratartomány A Pannonicum az északi flórabirodalom (Holarktisz) közép-európai flóraterületének egyik flóratartománya, ami nagyjából a Kárpát-medence belső területeit öleli fel. Ide tartozik Magyarország területének nagy többsége néhány egészen apró kivétellel: • a Zempléni-hegységben a Nagy-Milicet és közvetlen környezetét a Carpaticum flóratartományba (az Északi Kárpátok flóravidékébe) soroljuk; • a nyugati határszélen néhány kisebb folton (Sopron, Kőszeg, Vendvidék) már az alpi flóratartomány Noricum flóravidékének jellegzetességei tűnnek fel; • délnyugati határa a szubmediterrán flóraterület Illiricum flóratartományával (a szlavóniai flóravidékkel) nem egyértelműen tisztázott. A határt a legtöbb szerző 2 A dokumentum bármely részének, bármilyen módszerrel, technikával történő másolása és terjesztése tilos! © www.whyz.hu nagyjából a Dráva, illetve Száva vonalán vonják meg, egyesek azonban az Illiricumhoz csatolják a teljes Dél-Dunántúlt. A többségi álláspont szerint az Illiricumhoz csak a Zákány-őrtilosi-dombvidék és a Villányi-hegység tartozik – afféle szigetként a Pannonicumban (valamint egy kis, a Dráva bal parjára is átnyúló folt DélZalában). A Pannonicum értelemszerűen kiterjed a szomszédos országok határmenti területeire is. A közvetlen határvidéken kétfelé terjed túl jelentősebben: • Szerbia és Románia határvidékén, a Duna és a Tisza alluviális síkságán több mint száz kilométernyit nyúlik az országhatártól dél felé, ahol is a szubmediterrán flóraterület bánsági (vagy kelet-balkáni) flóratartományába megy át; • Észak-északnyugat felé (az alpi és a kárpáti flóratartomány között) a Bécsi-medencén át Dél-Morvaországig ér. Fő jellemzői Mivel a Pannonicum: • több karakteres és egymástól markánsan különböző flóratartomány között helyezkedik el; • földtörténeti közelmúltjában egymástól erősen különböző éghajlatú szakaszok váltakoztak, növényvilága meglehetősen gazdag. Magyarországról közel háromezer növényfajt írtak le; ebből mintegy 2350 a virágos növény. A mediterrán és a kontinentális-pusztai flóraterület viszonylagos közelsége miatt ezek közt viszonylag sok a kontinentális és szubmediterrán faj és kevesebb a szubatlanti elem – azok is főleg a Nyugat-Dunántúlon élnek. A keletikontinentális fajok főleg a Nagyalföldön, még inkább a Carpaticum flóratartomány mezőségi flóravidékén terjedtek el – utóbbiban sok a pontuszi sztyeppnövény is. A hegyvidéken (Carpaticum) viszonylag sok, a medencében pedig a sokirányú hatás eredményeként viszonylag kevés a bennszülött faj A legtöbb bennszülött fajt a Keleti Kárpátokban (Transsylvanicum flóravidék) találjuk. Magyarország jelenlegi területén húsznál kevesebb bennszülött növényfaj él. A többszöri klímaváltozás ereményeként a medencében nemcsak jégkorszaki (hidegkedvelő), de a pleisztocén előtti meleg klímából megőrzött mediterrán-szubmediterrán reliktum fajokat is találunk. Növényzetének kialakulása Harmadkor A jégkorszak előtti időkből csak kevés növénypopuláció és vegetációtöredék maradt fenn, ezért a harmadkori hatások a Pannonicum vegetációtörténetében elhanyagolhatóak. A harmadkor éghajlata a mostaninál több fokkal melegebb volt, és a Kárpát-medencét azidőtájt uraló melegkedvelő fajok közül csak némely, különleges körülmények között maradt fenn néhány fajuk: keleti gyertyán ,magyar kikerics.), Jégkorszak (pleisztocén) A melegkedvelő növények uralmának a mintegy 600 ezer éve kezdődött jégkorszak vetett véget. A szekuláris szukcesszió menetét ettől az időtől viszonylag jól ismerjük. Az eljegesedések idején Európa északi felét összefüggő sarki jégtakaró borította, amely néha elérhette a Kárpátok északi lábát is. A Kárpátok magasabb régióiban gleccserek csúsztak le finn-mezőkből. A Magyar Középhegységben havasi növényzet, az Alföldön hideg-száraz löszpuszta és erdős-tundra uralkodott. A Kárpát-medencéből a harmadkori melegkedvelő növényzet csaknem teljesen kipusztult, illetve délre, délkeletre vándorolt, és a Földközi-tenger 3 A dokumentum bármely részének, bármilyen módszerrel, technikával történő másolása és terjesztése tilos! © www.whyz.hu mellékén, valamint Észak-Afrikában, a mai Szaharában talált menedéket. Néhány faj dolomit hegységeink déli lejtőin talált magának menedéket – ez az úgynevezett dolomit-jelenség. A jeges periódusok közötti, kisebb-nagyobb felmelegedések idején egyes harmadkori növények átmenetileg és egyre csökkenő számban visszatérhettek a déli refúgiumokból (Balkán, Észak-Afrika). Pleisztocén maradvány növények: zergeboglár tőzegáfonya tiszafa A würm eljegesedés végén a Kárpát-medence legelterjedtebb vegetációtípusa a kontinentális hidegsztyepp volt. Az erdőszerű fás növényzet (főként cirbolya-, vörös- és törpefenyő) csak a kedvező mikroklímájú zugokban, vízfolyások mentén valószínűsíthető. A medence a driász II. és driász III. (későglaciális) fázisokban (12 300–10 200 éve) kezdett visszaerdősödni: előbb a nyírligetes erdőstundra, majd a korszak végére a tajga- és tajgaerdő állapot vált jellemzővé. Jelenkor (holocén) A mai növényzet a legutóbbi jégkor utáni (posztglaciális) időszakban kezdett kialakulni. A preboreálisnak is nevezett fenyő-nyír kor nagyjából i.e. 8000-től (más források szerint 8200-tól) i.e. 7000-ig tartott; a közép-európai történelemben ez a mezolitikum (átmeneti kőkor) eleje. Az éghajlat jóval enyhébb volt, mint az eljegesedések alatt, de a mainál így is hűvösebb és szárazabb. A különböző feltételezések szerint keletről-délkeletről érkező, illetve a Magyar Középhegység déli lejtőiről levándorló (Ősmátra-elmélet), mérsékelten hidegkedvelő, kontinentális elemek elkezdték észak, illetve a hegyvidékek felé kiszorítani a jégkorszaki flórát. Határozottan megnőtt az erdőterületek aránya – olyannyira, hogy a Kárpát-medence nagy részét tajgaerdők (tajgaszerű nyíres fenyvesek) borították, közöttük pedig lápok, láperdők (nyírlápok) fejlődtek ki. Megjelentek a melegigényes lombos fák első képviselői (szil, hárs, tölgy). E kor jellegzetes, maradvány jellegű növénytársulásai: • Nyugat-Dunántúl erdei fenyvesei és tőzegmohalápjai, • Bakonyalja (Fenyőfő) erdei fenyvesei. Jellegzetes maradvány fajok (ezek a jégkorszakban is itt éltek): • zergeboglár - Trollius europaeus, • havasi éger - Alnus viridis stb. 4 A dokumentum bármely részének, bármilyen módszerrel, technikával történő másolása és terjesztése tilos! © www.whyz.hu 16. A lemeztektonika jelenségei és a lemeztektonikával összefüggő jelenségek. A Föld legkülső vékony, szilárd gömbhéja, a litoszféra nem egységes, hanem kisebb-nagyobb darabokból, ún. litoszféralemezekből vagy kőzetlemezekből áll, melyek teljesen beburkolják a Földet. Hét nagy (Észak-amerikai-, Dél-amerikai-, Eurázsiai-, Afrikai-, Indiai-Ausztráliai-, Pacifikus- és Antarktiszi-lemez) és több kisebb (Karibi-, Cocos-, Scotia-, Adriai-, Égei-, Arab-, Iráni-, Nazca-, Fülöp-lemez) kőzetlemez különböztethető meg a Föld felszínén, melyek egymáshoz és a Föld forgástengelyéhez képest is állandó mozgásban vannak. A litoszféralemezek nagyobb része tartalmaz óceáni és szárazföldi kéregrészt is (pl: Eurázsiai-, Afrikai-, Amerikai-lemezek stb.), a Pacifikus-, a Fülöp-, a Cocos- és a Nazca-lemezek csak óceáni kéregből állnak. Lemeztektonika az első olyan globális modell, amely a kőzetlemezek mozgását alapul véve magyarázatot ad az összes geodinamikai jelenségre (földrengések, vulkanizmus, hegységképződés stb.). A lemeztektonika modelljének megalkotásához vezető úton alapvető jelentőségű volt Alfred Wegener német meteorológus munkássága, aki az 1910-es, 1920-as években kidolgozta a kontinensvándorlás elméletét. Wegener elképzelése szerint a kontinensek egykor összefüggő szárazulatot alkottak (Pangea), amely később összetöredezett és darabjai, a mai kontinensek jelenlegi helyükre sodródtak. A lemeztektonikai elmélet kidolgozásában fontos szerepet játszott R. S. Dietz és H. H. Hess, akik az 1960-as években kifejtették az óceánfenék szétsodródásának (sea floor spreading) elméletét, majd X. Le Pichon kimutatta, hogy a lemeztektonika egyetlen, globális mértékben összefüggő mozgásképet nyújt Földünk szerkezetfejlődéséről. A kőzetlemezek mozgásának mechanizmusát két konvekciós alapmodell magyarázza. A mélykonvekciós modell szerint a Föld belsejében termelődő hő hatására az egész köpenyben konvekciós áramlások keletkeznek, a sekélykonvekciós modell szerint ezek az áramlások csak a köpeny felső részére, az asztenoszférára terjednek ki. A lemeztektonika elmélete a lemezmozgásoknak három fő típusát különbözteti meg: -Egymástól távolodó (divergens) lemezek (pl.: Atlanti-hátság, Vörös-tenger): Az óceáni hátságok alatt a köpenyben a hőmérsékletkülönbség miatt konvektív oszlopok emelkednek fel és a kőzetlemezeknek ütközve szétáramlanak mindkét irányba, így szétrepesztik, majd magukkal szállítják, szétsodorják a litoszféralemezeket (sea floor spreading). Az asztenoszférából felnyomuló bazaltos köpenyanyag, a magma kitölti a lemezperemek közti rést, lehűl és óceáni kéreggé merevedik. Ezért a távolodó lemezszegélyeket gyarapodó vagy akkréciós szegélyeknek nevezik, az óceánközépi hátság az óceánok születésének és gyarapodásának helye. -Egymáshoz közeledő (konvergens) lemezek: Lemeztípusoktól függően különböző események játszódnak le.Óceáni lemez ütközése kontinentális lemezzel (pl.: a Dél-amerikaiés a Nazca-lemez): A nagyobb sűrűségű óceáni lemez általában 30-60°-os dőlésű sík mentén a kisebb sűrűségű kontinentális lemez alá bukik és nagy mélységre, akár 400-700 km mélyre is benyomul a köpenybe. Az alábukást szubdukciónak, az övezetet, ahol ez bekövetkezik szubdukciós zónának vagy konszumációs övezetnek nevezzük, mert itt az óceáni kőzetlemez beolvad a köpeny anyagába, azaz fölemésztődik. Ezt a helyet Benioff-övnek is nevezik, ugyanis H. Benioff kanadai kutató ismerte fel elsőként, hogy a lemezhatárokhoz kapcsolódó földrengések kipattanási helyei kirajzolnak egy kb. 45°-os szögben a felszín alá bukó sávot, A dokumentum bármely részének, bármilyen módszerrel, technikával történő másolása és terjesztése tilos! © www.whyz.hu mely övezet egy alábukó kőzetlemez helyét is megmutatja. Ahol az óceáni lemez behajlik a szárazföldi alá mélytengeri árok keletkezik. Az óceáni lemez felszínén szállított üledék egy része a szárazföldi lemezhez tapad és kb. 1 mm/év sebességgel gyarapítja azt, másik része az asztenoszférába szállítódik, ahol hozzájárul a lemezszegélyen kialakuló heves andezitesriolitos vulkáni tevékenység kialakulásához. Két kontinentális lemez ütközése (pl.: az Eurázsiai- és Afrikai-lemez): A két szárazföldi kőzetlemez sűrűsége nagyjából megegyezik, a 2,8 g/cm3 sűrűségű kontinentális lemezekre olyan nagy a 3,4 g/cm3 sűrűségű köpeny felhajtóereje, hogy tartós alábukás nem jöhet létre. A két kontinentális kéregrész közötti óceán bezárul és az óceán fenekén felgyülemlett üledék felgyűrődik, hegységképződési folyamatok zajlanak le. A kontinentális lemezek peremeiről kisebb-nagyobb lemezdarabok, mikrolemezek válhatnak le, amelyek a hegységek kialakulásában fontos szerepet játszhatnak. Két óceáni lemez ütközése (pl.: a Pacifikus- és a Fülöp-lemez): Az óceáni kőzetlemezek sűrűsége nem sokkal kisebb (kb. 3 g/cm3), mint a köpeny sűrűsége (3,4 g/cm3), ezért az egyik, általában az idősebb, jobban lehűlt, valamivel nagyobb sűrűségű lemez bukik a fiatalabb alá. Az alábukás vonalán mélytengeri árok és andezites-riolitos vulkáni tevékenység következtében szigetív alakul ki. -Egymás mellett elcsúszó lemezek (pl.: a Szent András-vető Kaliforniában): Ezek egymással párhuzamosan mozognak, szegélyükön hatalmas vízszintes irányú vetődés alakul ki, amely mentén a lemezek egymás mellett elcsúsznak. Az ilyen lemezszegélyek felismerése nem könnyű feladat, mivel kőzetképződés vagy deformáció nem kíséri őket. A dokumentum bármely részének, bármilyen módszerrel, technikával történő másolása és terjesztése tilos! © www.whyz.hu 17. tétel A lemeztektonika okai 5. diasor 52-58 A Föld felszínének domborzata igen különös eloszlást mutat: hatalmas területeken viszonylag szelíd domborzatú kontinentális területek találhatók, amelyeken néhol, különösen egyes kontinensek szegélyén (vagy éppen belsejében) hosszú lánchegységek húzódnak. A kontinenseket lejtôk szegélyezik, melyek az óceáni síkságok igen nagy területen tartanak. E víz alatti síkságokat, melyek 4500-5000 m-es mélységben találhatók, hatalmas, belôlük néhány ezer méter magasra kiemelkedô, összefüggô hegyláncok, az óceánközépi hátságok szabdalják. Helyenként, különösen egyes szigetsorok, kontinensperemek elôterében 10 000 m mélyre ereszkedô keskeny mélytengeri árkokat találhatunk. A Föld felszínének magasságeloszlása Wegener nyomán A lemeztektonika hajtómotorjai Három jelentôs mechanizmust feltételeznek, hozzájárulhatnak a jelenségcsoport elôidézéséhez. amelyek különbözô mértékben 1., Az elsô azon az elgondoláson alapul, hogy a litoszféralemezek és a köpeny, ha gyengén is, de csatlakoznak egymáshoz. Ha tehát a köpenyben (asztenoszférában) mondjuk hôkiegyenlítôdés, vagy bolygóforgás miatt áramlások jönnek létre, akkor e köpenyáramlások magukkal vonszolják a felettük lévô litoszférát. A forró pontok helyzetének stabilitása arra utal, hogy nagyszabású, egyirányú köpenyáramlás nincs. Mivel nincs jó korreláció az egyes lemezek összfelülete és az abszolút sebességük között, e mechanizmus csak csekély mértékben járulhat hozzá a lemezek mozgatásához. Inkább csak a kontinentális lemezek esetében jöhet szóba, az óceáni lemezek alulról túl simák. Izosztázia Az elsô alapvetô felismerés földmérési szintezésekbôl ered. Skandinávia nagy része, ugyanúgy, ahogyan bizonyos lánchegységek, kimutathatóan emelkedik. Grönland hasonló kôzetekbôl álló központi és peremi részei között jelentôs magasságkülönbség van: a központi részek a tenger szintje (és persze vastag jégtakaró) alatt vannak, míg a szegélyeken az egyre vékonyodó jégsapka alól csipkés, egyre magasabb hegységek emelkednek ki. E függôleges irányú mozgások úgy 2. ábra. Az izosztázia elvének magyarázhatók a legjobban, ha feltesszük: a Föld sematikus ábrázolása. A: azonos külsô burka "úszik" egy alsó héj képlékenyen sûrûségû, eltérô vastagságú kockák viselkedô anyagán, az asztenoszférán, mely úszása. B: eltérô sûrûségû kockák úszása mintegy 100 km mélyen van (2. ábra). Ilyen mélységben a földköpeny ultrabázisos anyaga található. Igen ám, de ugyanilyen ásványos, 1 A dokumentum bármely részének, bármilyen módszerrel, technikával történő másolása és terjesztése tilos! © www.whyz.hu kémiai összetételû köpenyanyag található jóval feljebb is, egészen a köpeny és a kéreg határát jelentô Mohorovicic-felületig. A folyadékszerûen viselkedô köpenyanyag magasabb hômérséklete magyarázhatja különös viselkedését. Az "úszás" úgy lehetséges, ha a felül lévô test átlagsûrûsége kisebb, mint az alul lévô, folyadékszerûen viselkedô testé. A kontinenseken a Mohorovicic-felületig elôforduló anyagok összetételét egyszerûsítésekkel gránitos összetétellel szokták modellezni. Ezt az anyagot, valamint az alatta lévô, nem folyadékszerûen viselkedô köpenyanyagot együtt litoszférának nevezik. Ennek átlagsûrûsége kisebb, mint az alatta lévô köpenyanyagé, még úgy is, hogy az asztenoszféra (melegebb lévén) ritkább, mint a közvetlenül felette lévô, hidegebb köpenyanyag (alsó litoszféra). Az óceánok alatt a Mohorovicic-felületig elôforduló anyagok összetételét egyszerûsítve bazaltos összetétellel modellezik. Ez, és az alatta lévô hideg köpenyanyag (alsó litoszféra) már azonos sûrûségû vagy sûrûbb lenne, mint a meleg asztenoszféra, de a felsô, úszó testhez hozzá kell vennünk a tengervizet is, amely a kôzetekhez képest jóval ritkább. 2., A másik szóba jöhetô mozgató mechanizmus az óceánközépi hátságoknál fellépô tolóerô. Hibás lenne azonban úgy képzelnünk, hogy a résbe betörô, benyomuló magma tolja szét a lemezeket; pont fordított a helyzet. A magma azért tud felszínre nyomulni, mert a lemezek széthúzódnak fölüle. Mi hát ez a hajtóerô? Az óceáni litoszféra hûlési okokból a hátságoktól a perek felé egyre vastagszik, tehát az óceáni lemezek asztenoszféra ékeken ülnek. Ha egy súlyos tárgyat jól csúszó ékre helyezünk, akkor az arról le is csúszik. Így a gravitáció hatására nyílik szét a két szomszédos lemez a hátságnál. A lemezek abszolút sebessége és az ôket körülvevô hátságok hossza valóban mutat gyenge korrelációt. Fontos kérdés a Föld vulkánosságának, földrengéses öveinek eloszlása. A vulkánok határozott övekbe csoportosulnak: a leghosszabb ilyen övek az óceánközépihátságok mentén, tenger alatt találhatók. Hasonló hosszúságúak az egyes kontinensperemeket, vagy szigetsorokat övezô tûzgyûrûk is. Vannak olyan vulkánok is, amelyek nagyobb, síkszerû domborzati egységek belsejében fordulnak elô (pl. Hawaii). A földrengések térbeli eloszlása érdekes módon követi a vulkanizmus megjelenési helyeit. Finomra hangolt észleléssel, világméretû hálózattal igen jól meg lehet adni a földrengések kipattanási helyét, mélységét. Az észlelések egyes esetekben arra is lehetôséget adnak, hogy a földrengést kiváltó törési felület helyzetét, az elmozdulás jellegét is meghatározz